Hazáért körút - Kápolnásnyék

Halász-kastély

Halász-kastély

A napjainkban Halász-kastélyként ismert épület fő szárnyát ifj. Magyary-Kossa Péter, Fejér vármegyei főadószedő építtette 1810 körül. A korai klasszicista stílusú kúria tipikus példája volt a vagyonos köznemesség, a „táblabíró világ” építkezéseinek.  A Magyary-Kossa vagyon házasság révén Halász Lázárra szállt. 100 évvel később ifj. Halász Gedeon bővítette, műszakilag korszerűsítette és neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át százéves otthonát. Ugyanebben az időben, néhány szomszédos telek megvásárlása révén, nyugati irányban terjeszkedve igazi angolparkká formálták a korábbi kis díszkertet.

A kastélyépület a második világháború pusztításaitól lakhatatlanná vált. Az államosítás következtében pedig előbb a birtok nagy részét, majd a kastélyt, a melléképületeket, végül a meghagyott kis földet is elvették a családtól. Az új évezred elejére csupán a kastély tömege emlékeztetett az egykori nemesi otthonra.  A 2016-ban újjászületett épület egyre élénkebb kulturális életnek ad otthont, amely folyamatosan fejlődik: a valahai tulajdonosok, a Halász-család tagjai örömmel tapasztalnák, hogy a gyönyörű épület falai közt újra a dallamoké, a tartalmas beszélgetéseké, az építő közösségi programoké a főszerep, amelyek hátterét országos jelentőségű időszaki kiállítások biztosítják.

Schweidel Anna

Idősebb Halász Gedeon első házassága válással ért véget. Második felesége a magát a pákozdi csatában is kitüntető aradi vértanú, Schweidel József lánya, Anna volt. Esküvőjükre 1881-ben került sor, fiuk, ifjabb Gedeon 1882-ben született. Az asszonyt a Pázmánd-forrás melletti – azóta kifosztott – kriptában temették el: "Schweidel József aradi vértanú lányának síremléke" — ennyit ír a térkép arról az elhagyatott sírboltról, amely Kápolnásnyék és Pázmánd között az úgynevezett Csekésben, egy kis erdő közepén, magánterületen található.

Ifjabb Halász Gedeon, Anna fia és felesége 1931-ben a helyi katolikus templomnak ajándékozott egy réz szentségtartót, amely valódi nemzeti ereklyének tekinthető, hiszen azt Schweidel József aradi vértanú aranykeresztjével ékesítették. A szentségtartó talpán a következő felirat olvasható: „Ezen monstrancián levő arany keresztet Schweidel József tábornok viselte, ki 1849. okt. 6-án Aradon hazájáért vértanúhalált szenvedett. Nagyatyja iránti kegyelete jeléül a kápolnásnyéki katolikus egyháznak adományozta dabasi Halász Gedeon 1931. jan. 1-én.” A hagyomány szerint a keresztet a legnagyobb harcok közben is mellén viselő tábornok kivégzése előtt adta át a mellette álló papnak, és kérte meg, hogy adja át fiának. A kereszt végül a vértanú lánya, Anna, révén jutott a Halász család birtokába.

Schweidel József

„Bárcsak halálom lenne az engesztelés mindenki másért; bárcsak én lennék egyedül, aki az enyémek kis vétkeiért vérével fizet; s ebből virágzana ki az enyémek java és üdve!”

Schweidel József

Schweidel József német származású családban született, tanulmányai során hungarusnak, az aradi hadbírósági vallomásában magyarnak vallotta magát. Harmincöt évig szolgálta hűségesen császárát és királyát. A különböző rangfokozatokon végig haladva mindig teljesítette a rábízott feladatokat, így uralkodója nemesi rangra emelte. Az 1848-as esztendő történései Bécs környékén érték Schweidelt. A 4. huszárezred őrnagya ekkor már 52 éves volt, tehát az idősebb tisztek közé tartozott. Rövidesen alezredes lehetett volna, s pár évvel később már ezredesként mehetett volna talán nyugdíjba. Ő azonban máshogy döntött. Felismerve a magyarországi átalakulás törvényességét és céljait, vállalta ezrede hazavezénylését. És ettől kezdve mindig a legválságosabb helyzetekben tűnt fel hazafias véleményével. Az ő huszárjai voltak egyedül azok, akik az előrenyomuló Jellasics csapataira rálőttek. Schweidel volt, aki Lamberg meggyilkolásakor a velencei táborban maradásra buzdította katonáit. A pákozdi csata után az alsó-ausztriai hadműveletek idején is elől járt példamutatásával. A schwechati csata után részese volt a hadsereg újjászervezésének. Kortársai mind elismerően nyilatkoztak róla. Schweidel nem hadicseleivel, hanem lelkiismeretes kötelességteljesítésével vívta ki a tiszteletet. Nem volt forradalmár. Katonatiszt volt, aki az „igaz ügy” mellé állt, és mindvégig kitartott mellette. Nem ment külföldre, hanem csatlakozott itthon maradó tábornoktársaihoz. Az értelmetlen vérontás és szenvedés elkerülése miatt döntött az utolsó haditanácsban a fegyverletétel mellett. Tudta, hogy az életét kockáztatja, de reménykedett abban, hogy az osztrák ellenfél is a legyőzött katonát látja majd benne és társaiban. Csalatkoznia kellett, hiszen lázadónak és felségárulónak bélyegezték. Börtönnaplója tanúskodik róla, hogy milyen alázattal viselte a megaláztatásokat. Schweidel mély vallásossága, valamint felesége és családja iránti odaadó szeretete mindig döntő hatással volt cselekedeteire. Becsülete tisztaságát megőrizve jutott el oda, hogy önként vállalt sorsa beteljesüljön. Schweidel József vértanú lett. De nemcsak a külső körülmények kényszerítő ereje miatt, s nem egyszerűen egy elvesztett szabadságharc lelőtt hőseként. Szembenézve az értelmetlen kivégzéssel, értelmet tudott adni halálának. Áldozatvállalása miatt vált örök példává, nemcsak magyar honfitársai számára. Kivégzése előtt írt nyilatkozatának utolsó szavai is ezt bizonyítják: „Bárcsak halálom lenne az engesztelés mindenki másért; bárcsak én lennék egyedül, aki az enyémek kis vétkeiért vérével fizet; s ebből virágzana ki az enyémek java és üdve!”.

(forrás: Hernády Zsolt, 2016)